Cikk keresés:    

Gyáli karantén – a Bácsi-családdal

2020. 03. 30., írta: Deák Horváth Péter, fotót készítette: Internet, cikket feltöltötte: Tollár Dániel

A kétszeres világ- és kétszeres Európa-bajnok Bácsi Péter két kisfiával és a feleségével próbálja átélni a nehéz napokat szűkebb pátriájában, Gyálon. A Pest megyei kisvárosban a szövetség szakmai igazgatója – egyébként hatodik éve a gyáli önkormányzat sportbizottságának tagja – a viszonylagos bezártság ellenére sem került távol a birkózástól, és nemcsak azért, mert tartja a kapcsolatot a birkózókkal, edzőkkel, szövetségi vezetőkkel, hanem azért is, mert a két kis Bácsi – Peti és Benedek – nem nyugszik addig, amíg nem birkóznak egyet. Otthon, a szőnyegen.

Bácsi Péter megerősíti, hogy Gyál is, mint minden helység az országban, a járvány időszakának életét éli, a korlátozásoknak megfelelően.

  • Valóban így van, nagyon leszűkítettük a mozgásunkat, gyakorlatilag tényleg csak az élelmiszer boltba szaladunk el – mondja Péter.

Két örökmozgó fiad van, Peti és Benedek, és feltételezem, hogy most még inkább igénylik az apukájuk figyelmét. Mit kezdetek egymással?

  • A velük való foglalkozás adja a legnagyobb feladatot, Benedek a kisebbik, négy éves, Peti az idén lesz hat. No hát, most nagyon sokat legózunk. Igazából újra élem a gyerekkoromat, én összerakom, ők szétszedik, valahogyan így fest a munkamegosztás. Persze, sokszor próbálunk kinn lenni az udvaron, amikor szépen süt a nap, de ők gyakorlatilag ki sem mozdulnak a házból, a kertünkből. Már akkor is itthon tartottuk őket, amikor még működött az óvodai ügyelet, igyekeztünk alkalmazkodni a helyzethez. Egyébként a fiúk élvezik ezt a létet, mégis kicsit furcsa volt hallani Petit, amikor a gyerek azt mondta: apa, most nem megyünk le a játszótérre, mert koronavírus van. Nekik természetes, hogy ez a helyzet, mert néznek egy mesét a video megosztón, és rögtön jön egy közérdekű bejelentés, figyelmeztetés a járvánnyal kapcsolatban. 

Mindkét fiú sportol, de most az úszásról ugye, szó sem lehet?

  • Nem, nem, különben tényleg úsznak és birkóznak is. Egyelőre marad az itthoni focizgatás, olykor behúzódnak a kis játszóházukba, én közben kertészkedem egy kicsit, miközben ők jönnek, ásnak egy gödröt, én betemetem, tulajdonképpen jól elszórakozunk.

Apropó, kertészkedés. Nagyjából két évvel ezelőtt ültettél egy orgonafát. Hogy szolgál az egészsége? Virul?

  • Már ki is rügyezett, jönnek a első hajtások, a fagy remélhetőleg nem viselte meg őket, várom, hogy szép virágokat hozzon.

Ha „bemegyünk” a házba, ott a birkózást a srácokkal úgy kell elképzelni, hogy van egy szobarész, leterítesz egy szőnyeget, és eljátsszátok, mondjuk a világbajnoki döntőt?

  • Majdnem így zajlik, de nem birkózó szőnyegen játszunk, hanem egy normális szobai szőnyegen, sőt az ágyunkat is jó nagyra ki lehet húzni, és akkor gyerünk, meggyűrjük egymást rendesen. Ott sorakoznak a polcon a kis kupáim, a fiúk mindig kérik, hogy vegyek ki egyet, és amikor ők fölállnak a dobogóra, akasszam a nyakukba az érmet, aztán természetesen ünnepélyesen adjam át nekik a kupát. Zászlót kérnek, tiszteletkört futnak a szobában, ilyenek történnek nálunk.

Hiába, végérvényesen példaképpé váltál, mi több, láttam valahol a világhálón egy Bácsi Péter-hűtőmágnest is, ami egyenes út a halhatatlanság felé. Neked van Bácsi Péter-hűtőmágnesed?

  • Van! Nem tudom, hogy egyébként hol lehetett ezt kapni, nekem Veréb Jimmy hozta ajándékba Ukrajnából, ott árultak ilyet. Nagyon kellemes meglepetés volt.

Ahogyan elmondtad, apaként naponta kihívások elé állítanak a fiúk, és fel kell venned a kesztyűt. Másrészt viszont szakmai igazgatóként is meg kell birkóznod a koronavírussal. Hogyan csinálod?

  • Kemény dió, az biztos. Az olimpia halasztása nehéz helyzetet jelent, de hiába lesz csak 2021-ben a tokiói olimpia, az edzésekkel nem szabad teljesen leállni. Minden versenyző megpróbálja megoldani egyénileg elvégezni az erősítő munkát, nekünk pedig a szövetségben az a feladatunk, hogy biztonságos környezetben egy szűk körnek - azok számára, akik az olimpiára vagy a kvalifikációra készülnek – birkózó edzéseket is tudjunk tartani. Mondanom sem kell, hogy nem vagyunk könnyű helyzetben.

Mennyire él a forró drót közted és a kapitányok, versenyzők között?

  • Szinte óránként beszélek valakivel, az alelnök úrral, a kapitányokkal, kikérem a szakmai véleményüket, és nyilván a versenyzők is folyamatosan számíthatnak rám. Konzultálunk. Vannak köztük nagyon tapasztalt birkózók, családapák, és fontos tudni, hogy most ki, mit tud vállalni a felkészülés során. A szövetségünk is próbál a maga módján segíteni, egyrészt elindítottuk a „Hidalj otthon!”- kampányt, amely arra biztat, hogy a birkózóink próbáljanak meg otthon maradni, másrészt a topversenyzőink edzéstippeket adnak az otthon maradt versenyzőknek, nem utolsósorban a gyerekeknek.