Cikk keresés:    

Három magyar érem a veterán-vb szombati versenynapján

2021. 10. 23., írta: Tollár Dániel, fotót készítette: Internet, cikket feltöltötte: Tollár Dániel

Október 23-án a kötöttfogású ’C’ és ’D’ kategóriás küzdelmeknek adott otthont a görögországi Loutraki a veterán-világbajnokságon. A magyarok közül hárman is dobogóra állhattak az ünnepélyes eredményhirdetés során.

A 2021. évi veterán birkózó-világbajnokság ötödik versenynapján is komoly erőkkel képviseltette magát a magyar küldöttség.

A két kategóriában összesen tizenkét magyar versenyző lépett szőnyegre, sőt, többen is éremért birkózhattak Görögországban.

A dobogóra végül az ’D’ kategória 130 kilóban Nedbalek Ferenc, valamint Dezsereczky István állhatott fel. Nedbalek ezüstérmes lett, miután kezdésként legyőzte Dezsereczkyt, majd visszalépett ellene a kazah, végül 6-2-re kikapott az orosztól.

Az első fordulóban Dezsereczyk Nedbalek ellen megsérült, így nem tudta folytatni a versenyt, azonban a kazah már a mérlegelésen sem vett részt, így István automatikusan bronzérmes lett.

Ugyancsak ebben a kategóriában a 70 kilogrammos Mátyás Gábor és a 100 kilogrammos Kertész László is egyetlen lépésre volt a bronzéremtől, előbbi azonban két győztes és egy vesztes mérkőzés után 1-1-re kikapott a török elleni bronzcsatában, míg utóbbi egy-egy győztes és vesztes összecsapást követően 5-1-es vereséget szenvedett a német elleni bronzmérkőzésen.

Eközben a szintén ’D’ kategóriás 70 kilogrammos Zsirka Szabolcs amerikaitól kapott ki a selejtezőben és ezzel búcsúzott is a világbajnoki küzdelmektől.

Az eggyel fiatalabb korosztályban, a ’C’ kategóriában is voltak magyar érdekeltségű helyosztók. A 130 kilogrammban végül Papp Gyula érdemelt ki bronzérmet, hiszen kezdésként legyőzte a horvátot, majd kikapott a lengyeltől, végül visszalépett neki a török.

Ebben a súlycsoportban a másik ágon Szlávik János ellen nem állt ki a kazah a negyeddöntőben, a szabadfogásban ezüstig jutó birkózó azonban sem az elődöntőben, sem a bronzmérkőzésen nem tudott nyerni, így kénytelen volt beérni az ötödik helyezéssel.

A ’C’ kategóriások közül a 70 kilogrammos Schölle Zoltán és Baráth Károly, a 78 kilogrammos Kalmár István és a 88 kilogrammos Ciráki Csaba és Angyal László is idő előtt búcsúzott a versenytől.

Október 24-én, vasárnap a kötöttfogású ’A’ kategóriás küzdelmek kerülnek lebonyolításra Görögországban. (A hivatalos programot ITT lehet megtekinteni!)

A mérkőzéseket ITT lehet online követni!