Cikk keresés:    

Kizárt, hogy Sastin Marianna részt vesz az idei vb-n

2020. 09. 27., írta: Krasznai Bence, fotót készítette: MG, cikket feltöltötte: Tollár Dániel

A világbajnok és Európa Játékok-győztes Sastin Mariannával, valamint edzőjével, egyben férjével, Wöller Ákossal beszélgettünk az utóbbi bő másfél év rendhagyó történéseiről, a belgrádi világbajnokságról és persze a tokiói olimpiáról.

Eseményekkel teli időszakot tudhat maga mögött a világbajnok Sastin Marianna (62 kg), aki nem vett részt a Kozma István Magyar Birkózó Akadémiában múlt szombaton rendezett felnőtt birkózó országos bajnokságon.

  • „Július 21-én műtötték a vállamat, amely nincs még olyan állapotban, hogy versenyezzek vele. Levált porcdarabokat operáltak ki, amelyek hátráltattak a mozgásban. A felépülésem egyébként jól halad, remekül érzem magam. Most tartok ott, hogy elkezdhettem a technikákat is gyakorolni” – fogalmaz az Európa Játékok-győztes klasszis.

Marianna az ötödik helyen zárta a tavalyi, nur-szultani olimpiai kvalifikációs világbajnokságot, ezzel biztosította helyét az ötkarikás csapatban. A felkészülése rendhagyó volt, hiszen férje, egyben edzője, Wöller Ákos Indiában vállalt munkát.

  • „Természetesen együtt utaztunk, és teljesen más világgal találtuk szemben magunkat, elképesztően nagyok a különbségek az itthon tapasztaltakhoz képest. Időnként kaotikusnak, szervezetlennek tűnik az edzésprogram: a foglalkozások előtt elmondják, mire számíthatunk, három perccel később pedig lehet, hogy a megbeszéltekhez képest teljesen más történik. Ettől függetlenül szakmailag sokat adott, a tréningeken legalább negyvenen voltunk mindig. Partnerből tehát nem volt hiány, mindahányan az európaitól teljesen eltérő stílusban mozogtak. Eleinte nem viseltem jól az olimpia egyéves halasztását, de néhány napon belül elfogadtam a helyzetet. Hogy Indiában vagy idehaza zajlik-e az edzésprogram a folytatásban, azt egyelőre nem tudjuk.”

  • „Másfél éve, 2019 februárjában utaztunk Lucknow városába, ahol a teljes felkészülést megcsináltuk – veszi át a szót Wöller Ákos. – Egyetlen indiai sportolóval, a Nur-Szultanban ötvenhárom kilóban bronzérmes Vinesh Phogattal kellett foglalkoznom személyi edzőként. Rajtam kívül fizioterapeuta, pszichológus és táplálkozási szakember is folyamatosan dolgozott vele, és ha kellett, bármikor, bárhova utazhatott táborba.”

Ákosék egészen márciusig Vineshhel együtt edzettek, a koronavírus-járvány miatt jöttek haza.

  • „Nem tudjuk még, hogy visszamegyünk-e. A járvány ott hihetetlen méretet ölt. Legfőképpen gyermekünk, Olivér miatt egyelőre nem vállalhatjuk a kinti munkát. Az olimpiáig mindenképpen foglalkoznék Vineshhel, ha minden jól megy, hamarosan Magyarországra utazik két hónapra. Európaiként szerintem nehezen megszokható a kultúrájuk, bizonyos helyzetekkel azonban nem szabad foglalkozni; gondolok ezalatt például az országban található rengeteg szemétre” – folytatja Wöller.

Ami pedig a birkózást illetti, vannak furcsa szokásaik.

  • „Nagyon sokan birkóznak, és már gyerekkorban reggel négytől három órát edzenek, délután négytől pedig este hétig visszamennek a terembe; ezt minden nap, hétvégén egyaránt megteszik. Tavaly nyáron arra is volt példa, hogy már reggel hatkor kontrollmeccseket rendeztek. Ezek külső szemlélőként meglehetősen szokatlanok, de mindenre megvan a magyarázatuk. Amit viszont különösen jó volt látni, hogy a szabadfogás az elsőszámú szakág.”

A nemzetközi szövetség versenynaptárában még szerepel a december 12. és 20. között, Belgrádba tervezett felnőtt-világbajnokság is. A kérdés az, Mariannának szurkolhatunk-e ott?

  • „Kizárt, hogy elindulunk! Semmilyen minőségben nem veszünk részt a vb-n. Nem látom értelmét a jelenlegi, vírus okozta kiszámíthatatlan világhelyzetben. Ráadásul felkészülési versenyek nélkül kellene birkóznunk, és ezt biztosan nem vállaljuk. Ráérünk, van még időnk a tokiói olimpiáig” – jelenti ki Wöller Ákos.