Cikk keresés:    

Magyar U23-as szabadfogású érmek Szófiából

2022. 05. 16., írta: Tollár Dániel, fotót készítette: UWW, cikket feltöltötte: Tollár Dániel

Május 12-től 15-ig Bulgária fővárosában, Szófiában rendezték meg a hagyományos Petko Szirakov – Ivan Ilijev U23-as nemzetközi versenyt, amelyen Magyarország szabadfogású birkózásban volt érdekelt.

A Gulevszkij Konsztantin vezette együttesből az U23-as Európa-bajnoki ezüstérmes Korcsog Milán jutott a mieink közül a legtovább, a 125 kilogrammosok között döntőt birkózhatott.

A csepeli versenyző bolgár (9-0) és török (6-5) ellenfelein pontozásos győzelmekkel jutott túl, a fináléban azonban az U23-as Európa-bajnok török Anil Berkan Kilicsallayannal már nem bírt, technikai tussal kikapott, ezüstérmet szerzett.

Szintén dobogóra állhatott a hét országot felvonultató megmérettetésen az érdiek U23-as Európa-bajnoki bronzérmese, Végh Richárd is, aki bronzérmet vehetett át. Ricsi a 97 kilogrammos súlycsoportban körmérkőzéseken volt érdekelt, ahol előbb törököt, majd bolgárt múlt felül, ám a folytatásban mindkét kazah riválisával szemben alul maradt, így kénytelen volt beérni a bronzéremmel.

A magyar csapat harmadik érdekeltsége, a junior vb-bronzérmes Mester Milán a 86 kilogrammosoknál technikai tussal nyerte a bolgár elleni negyeddöntőt, az elődöntőt azonban ugyanekkora arányban elveszítette a kazahhal szemben, majd a bronzcsatában pontozással kikapott a töröktől és ötödikként zárt.