Cikk keresés:    

Országos versenyen küzdhetnek a serdülők

2020. 10. 09., írta: Krasznai Bence, fotót készítette: Internet, cikket feltöltötte: Tollár Dániel

A felnőtt, a junior és a kadét országos bajnokság után újabb nívós birkózóversenyt rendeznek idehaza: ezúttal a serdülők mérhetik össze tudásukat egymással a hét végén, Miskolcon – fontos tudni, hogy az erőpróba nem minősül ob-nak. Szombaton a kötöttfogású fiúk és a lányok bizonyíthatnak, vasárnap pedig a szabadfogásúak lépnek szőnyegre.

„Először területi viadalt szerettünk volna rendezni, végül az országos rendezvény mellett tettük le a voksunkat. Legfőképpen amiatt, mert tudjuk, a kisebbeknek is szükségük van arra, hogy felmérjék, hol is tartanak, küzdjenek. Ugyanakkor többen jelezték, hogy problémákba ütközött a felkészülésük, a feltételek nem egyenlőek tehát. Emiatt döntöttünk úgy, hogy nem minősítjük országos bajnokságnak a miskolci erőpróbát” – nyilatkozik Bácsi Péter, a Magyar Birkózószövetség (MBSZ) kétszeres kötöttfogású világ- és Európa-bajnok szakmai igazgatója.

Noha minősítésben más lesz a hétvégi esemény, mint az ob-k voltak, az MBSZ által kiadott fertőzésmegelőzési protokoll ugyanaz marad:

  • Zárt kapus rendezés (legfeljebb fele annyi kísérő léphet a csarnokba, mint ahány versenyző nevezett), amelyet előzetesen kell elküldeni a MBSZ/szervező részére.
  • Minden résztvevő számára kötelező nyilatkozat kitöltése (18 év alatt szülői nyilatkozat szükséges).
  • Kötelező maszkhasználat (kísérőknek, személyzetnek).
  • Birkózószőnyegen kívül a versenyzőknek is ajánlott a maszk (kiesett versenyzőnek szintén kötelező).
  • Lehetőség szerint mindenhol javasolt a 1,5 méteres távolság megtartása.
  • Belépéskor lázmérés, kézfertőtlenítés.
  • Korábbi pozitív koronavírusos megfertőződést követően, igazolás két darab (három nap különbséggel készített) negatív PCR-tesztről, illetve a fertőzést követően megújított sportorvosi engedély.
  • Nevezési díj átutalásos (készpénzmentes) fizetése.
  • A verseny ideje alatt többszöri szőnyeg fertőtlenítés.
  • A szőnyegen kívüli kézfogás, illetve egyéb más megszokott üdvözlési formák (pl.: ölelés, puszi) mellőzése.
  • Az idős, 65 év feletti edzők távolmaradása javasolt.