Cikk keresés:    

Homokra, világ!

2019. 10. 14., írta: Deák Horváth Péter, fotót készítette: Internet, cikket feltöltötte: Tollár Dániel

Egy kis súlypontáthelyezés történt. A Nemzetközi Birkózó Szövetség zászlót bontott a strandbirkózás érdekében, és erre Nenad Lalovics, az UWW elnöke külön is felhívta a figyelmet. Farkas Tibor, szövetségünk főtitkára is részt vett azon a konferencián, amelyen a strandbirkózás ügye került terítékre. Egyszóval: homokra, világ!

A Nur-Szultánban nemrég lezajlott birkózó világbajnokság egyik szakmai kísérőprogramjaként rendezték meg ezt a fontos megbeszélést, előadást.

  • A nemzetközi szövetség tisztségviselői egyfajta stratégiai programot mutattak be a nemzeti szövetségeknek – mondta Farkas Tibor, a Magyar Birkózó Szövetség főtitkára. – Hangsúlyozták, hogy a birkózás olimpiai műsoron tartása érdekében nagyon sok feladatunk van, új elemeket kell beépítenünk, nem ülhetünk a babérjainkon. Az olimpiai birkózással kapcsolatos gond – mondták ők -, hogy a nemek aránya nem éri el az ötven százalékot. 

Tenni kell azért, hogy a birkózást minél szélesebb kör elérje, minél többen kapjanak kedvet a sportághoz. A strandbirkózás kiváló eszköz lehet ebben a törekvésben.

  • Az UWW legfelső vezetése kidolgoztatott egy, a strandbirkózással kapcsolatos stratégiát, mert úgy látja a testület, hogy ez a program kedves a NOB számára is. A birkózásnak ez az ága egyrészt látványos, másrészt sok nézőt vonz, harmadrészt itt jól lehet tartani az imént érintett nemi arányt. Nem véletlenül  kérték fel éppen a portugál és a brazil elnökségi tagot, hogy próbáljanak összeállítani egy programot. 

A strandbirkózást – mint a neve is mutatja – szabad téren, a strandokon, a homokos tengerparton kialakított küzdőtereken lehet lebonyolítani, tehát könnyen hozzáférhető bárki számára.

  • Idén már rendeztek négy strandbirkózó világranglista versenyt, természetesen Rió, valamint a portugál tengerpart is szerepelt az állomások között – tette hozzá a főtitkár. – Szeretnék a sorozatot pénzdíjakkal vonzóvá tenni, jövőre az olimpia miatt csak két viadal fér bele, de 2021-től a sorozat már stabilan helyet kapna a versenynaptárban. A strandbirkózás szabályai egyszerűbbek, mint az olimpiai birkózásé, kevesebb a pont, egy pontos és három pontos akciók vannak, és egy kicsit „hajaz” a cselgáncsra, mert ha a három pontos dobás kifogástalan, akkor akár rögtön vége is lehet a mérkőzésnek. Körmérkőzések után jönnek a helyosztók. Fontos, hogy közönségbarát módon alakították ki a szabályokat és a lebonyolítást. Mondhatjuk azt is, hogy egy kicsit hasonlít a szúmóhoz, egy kicsit a népi birkózás elemeit is magában hordozza.

A strandbirkózásban kevésbé hangsúlyos az állóképesség, az erő, annál inkább a technikai felkészültség, az ügyesség. Egyszer három perces menetből áll egy mérkőzés. Ez egy vonzó út lehet a birkózósport számára az olimpián való maradásért vívott csatában.

A konferencián felvetődött a kérdés, hogy vajon a birkózás mennyire tudja felvenni a harcot a softball-lal és a baseball-lal az olimpiai folytatott kőkemény versenyfutásban.

  • Az UWW szerint eltolódott a hangsúly a strandon űzhető sportok felé, ez egy új irány. Az idén a katari tengerparton, Dohában került sor a strandsportágak világjátékára (október 12-16.), amely egyfajta előtanulmány is lehet, lehetett a NOB számára, hiszen az olimpiai bizottság árgus szemekkel figyelte a történteket, például azt, hogy hányan látogatták az eseményeket. Birkózásban mi is elindultunk, ugyanis kaptunk három szabadkártyát, Dénes Merci, Sleisz Gabi és Németh Zsani kapott meghívást a versenyre. Fontos, hogy már most – hasonlattal élve – szálljunk fel a vonatra, mert ha az már száguld, akkor nem lenne egyszerű. Visszatérve a strandbirkózásra, a skandinávok felvetették, hogy mivel az ő természeti viszonyaik kevésbé teszik lehetővé a szabadtéri birkózó versenyek megrendezését, nem lehetne-e csarnokban lebonyolítani a strandbirkózás eseményeit. Egyelőre a szabadtéren maradunk, de az UWW nem vetette el a kérdést.

Világos a képlet: világszerte növelni kell a birkózás iránti érdeklődést, és ebben a strandbirkózás sokat segíthet. A versenyágban már rendeztek világbajnokságot, és nálunk is létezik a strandbirkózás, főleg a szentesiek, a bajaiak, a dunaújvárosiak, a dorogiak jeleskednek ebben a tekintetben. Az a cél, hogy a strandbirkózást elmozdítsuk a szabadidősportból a versenysport felé, és tegyük minél népszerűbbé, vegyük egyre komolyabban a „mezítlábas” birkózást.