Cikk keresés:    

Takács István tudja, a folytatásra kell koncentrálnia

2020. 10. 29., írta: Krasznai Bence, fotót készítette: MG, cikket feltöltötte: Tollár Dániel

„A nemzetközi szövetség előbb azt jelentette be, hogy elmarad a junior Európa-bajnokság – még ekkor is bíztam abban, legalább a vébét megtartják. Finoman fogalmazva sem esett jól, amikor kiderült, az idén nem küzdhetek meg a korosztály legjobbjaival” – vélekedik a kötöttfogásban junior-világbajnok Takács István.

Nemrégiben azzal foglalkoztunk, mekkora csapás a junior-világbajnokság koronavírus-járvány miatti törlése a hazai birkózósportnak. A korosztályos kötöttfogású válogatott vezetőedzője, Struhács György úgy fogalmazott, azok az utolsóéves fiatalok bánhatják leginkább a helyzetet, akik jó eséllyel léptek volna szőnyegre akár az aranyéremért is.

Mindez igaz a tavalyi, tallinni junior-vb győztesére, a Pontevedrában Európa-bajnok Takács Istvánra is, aki noha azóta súlycsoportot váltott (82 kiló helyett immár a 87-esek mezőnyében bizonyít), úgy harcolta ki a válogatottságot, hogy közben a súlycsoport tavalyi U20-as Eb-ezütérmesével, Losonczi Dáviddal szemben többször is nyert.

  • „Szőke Alexet (97 kg) jobban megviseli a szituáció, hiszen én már tavaly felértem a csúcsra. A nemzetközi szövetség előbb azt jelentette be, hogy elmarad az Európa-bajnokság – még ekkor is bíztam abban, legalább a vébét megtartják. Finoman fogalmazva sem esett jól, amikor kiderült, az idén nem küzdhetek meg a korosztály legjobbjaival. Nem titkolt célom volt a győzelemért utazni Belgrádba. Ez van, azóta már beletörődtem, a folytatásra kell koncentrálnom” – vélekedik Takács István.

A következő évadban tehát már az U23-asok között birkózik a sportág egyik legnagyobb hazai reménysége. A válogatottságért ugyanakkor keményen meg kell küzdenie, hiszen Losonczi tartja vele lépést. Jó példa erre az is, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémián szeptemberben rendezett felnőtt országos bajnokságon Dávid legyőzte őt.

  • „Jó versenyző, a meccseken mindig benne van a levegőben, hogy esetleg ő nyer. Ötletem sincs, milyen erős lesz a mezőny jövőre, hiszen még csak arra sem volt lehetőségünk, hogy felmérjük, ki váltott súlycsoportot. Az igazat megvallva azt sem tudom, én milyen formában vagyok. A felnőtt ob-n például úgy éreztem, remek az állapotom, az eredmény ezt mégis megcáfolta.”

Takács amondó, már beleerősödött az új súlycsoportjába.

  • „A tavaszi kényszerpihenőben rengeteget súlyzóztam és futottam. Ez persze a testsúlyomon is meglátszik: az év elején nyolcvannégy-nyolcvanöt kilót mutatott a mérleg, most már kilencvenet. Ez azt jelenti, hogy erőnlétben jobban fel tudom venni a versenyt az új kategóriámban szereplőkkel. Szóval, ha csak ezt nézem, még jól is jött a leállás.”