Cikk keresés:    

Női szerepek – a szebbik nemnek újra igent mond az UWW!

2019. 12. 02., írta: Deák Horváth Péter, fotót készítette: UWW, cikket feltöltötte: Tollár Dániel

A múlt héten Isztambul adott otthont a Nemzetközi Birkózó Szövetség (UWW) négy napos fórumának, amelyen a nőknek a birkózásban játszott szerepe került terítékre. E témában ez volt immár a második nemzetközi találkozó. A személyiséget és szakmaiságot fejlesztő fórumra a magyar szövetség Ritter Diletta válogatott edzőt, Ali Csilla nemzetközi referens-menedzsert és Sleisz Gabriellát mint női bírót delegálta. Gabi versenyzői teendői – a felkészülés – miatt nem tudott jelen lenni az eseményen, amelyre 35 országból 50-en érkeztek a nagyvilágból.

A fórum nem elsősorban a női versenyzőkről és edzőkről szólt, sokkal inkább a sportágban szerepet játszó női sportvezetőkről. A nők, úgymond, helyzetbe hozását a nemzetközi sportéletben mind a Nemzetközi Olimpiai Bizottság, mind az UWW támogatja, és egyre inkább felkarolja. Az isztambuli fórum teljes költségét a Nemzetközi Birkózó Szövetség és a NOB Olympic Solidarity elnevezésű programja biztosította. 

Az esemény jelentőségét mutatta, hogy – többek között - Nenad Lalovics, az UWW elnöke, a NOB Végrehajtó Bizottságának tagja, valamint a török házigazdák nevében dr. Ugur Erdener professzor, a NOB elnökhelyettese, a Török Olimpiai Bizottság elnöke is köszöntötte a program résztvevőit. A szerb sportvezető kiemelte, hogy a birkózásban egyre több nő vállalhat szerepet, a török sportdiplomata azt hangsúlyozta, hogy a NOB nagy súlyt fektet a nemek egyenlőségének gyakorlatára az olimpiai családon belül.

A Nők a Birkózásban Világfórum (Women in Wrestling Global Forum) érdemi részét a tapasztalatcsere, a munkamegbeszélések, az előadások jelentették.

Két napon keresztül Gabriela Mülleré volt a főszerep, hiszen ő „tréningezte” a csapatot, a tudásával segítette a birkózásban dolgozó hölgyeket a vezetői jártasságok elsajátításában (magabiztos fellépés, kommunikáció, tárgyalás). Tette mindezt sok játékkal, gyakorlati módszerekkel. Nagyon érdekes, izgalmas mozzanat volt, amikor a résztvevőket arra vette rá, hogy hagyják el a komfortzónájukat. 

A négy napos fórum második „félidejében” olyan neves előadókra figyelhettek a hölgyek, mint például Sally Roberts, a „Wrestle like a girl” („Birkózz lány létedre”) alapítvány létrehozója,  vagy mint a nigériai származású, ám kanadai állampolgárságú Daniel Igali - a sydney-i  olimpia 69 kilós szabadfogású bajnoka -, aki ugyancsak megosztotta gondolatait az érdeklődőkkel.  A női válogatott edzők közül Ritter Diletta is elmondta tapasztalatait, a norvég Lotta Andersson szintén beszélt. Természetesen a Nemzetközi Birkózó Szövetség részéről is fontos előadások hangzottak el: a női bíráskodás témájában Ibrahim Cicioglu-tól, a közgyűlési és elnökségi választásokról Pedro Silvá-tól, a nemek közötti egyenlőség fejlesztési projektről Deqa Niamkey-től. Szó esett a hatékonyabb kommunikációról is az amerikai Zach Errett jóvoltából.

A program nyitóestjén részt vett Bacsa Péter, szövetségünk ügyvezető alelnöke, a nemzetközi szövetség bürójának tagja, mivel a fórumot megelőzően az UWW 7 fős végrehajtó bizottsága is Isztambulban tartotta meg ülését, amelyen a közelgő tokiói olimpia előkészületei, valamint az ezzel kapcsolatos döntések szerepeltek a napirenden. Ne feledjük, hogy a magyar sportvezető lesz a 2020-as nyári játékokon a birkózó versenyek technikai igazgatója.

Végül visszatérve még a fórumra, talán úgy vonhatjuk le a végkövetkeztetést, hogy a Nemzetközi Birkózó Szövetség támogatja a nők magasabb részvételét a birkózásban mind az edzősködés, mind a bíráskodás, mind a vezetőségekben való részvétel tekintetében. Terveik szerint ehhez minden segítséget megadnak azoknak a hölgyeknek, akik élni szeretnének ezzel a lehetőséggel.