Következő Esemény
Diák I. szabadfogású országos bajnokság
Soltvadkert, Kossuth Lajos utca 1-3. - 2018-04-21 10:30

Felnőtt Európa-bajnokság
Már csak 9 nap!  
  

Dr. Hegedüs Csaba Birkózóterem Abaújszántón

 Fotó: TD  Írta: Tollár Dániel  Feltöltötte: Tollár Dániel 
 2018-03-31
 nyomtatás  ajánlás
A Magyar Birkózó Szövetség 50 millió forinttal támogatta az abaújszántói Dr. Hegedüs Csaba Birkózóterem megépülését. Az Észak-Keleti Regionális Mr. Tus Birkózóiskola március 29-én, csütörtökön ünnepélyes keretek között avatta fel a birkózócentrumot.

A szalagvágást a létesítmény bejárása követte. Az edzőterem közvetlen közelében kollégiumszerű szálláslehetőséget kapnak a klub versenyzői, aminek falait Magyarország olimpiai, világ- és Európa-bajnok birkózóinak portré képei díszitik.

A birkózócentrum névadója, dr. Hegedüs Csaba személyesen kísérte végig az épületben a jelenlévő polgármestereket, vezetőket, vendégeket és mesélt a sportág korábbi nagy legendáiról érdekes történeteket. Az abaújszántói egyesület elnöke, Horváth Béla az önkormányzat rendezvénytermében fogadta a vendégeket, majd megnyitóbeszédében köszönetet mondott mindazoknak, akik egy kicsiti is hozzátettek ahhoz, hogy ezen a szép napon a birkózócentrum avatását ünnepelhessék.

A vezető elárulta, hogy az elmúlt hat-hét év munkája a korosztályos országos és diákolimpiai bajnoki érmekben mutatkozik meg, de büszkeséggel tölti el, hogy együttesükből már most is van olyan versenyző, aki egy fővárosi klubnál folytathatja sportpályafutását. Úgy hiszik, hogy a birkózósport remek kiugrási lehetőség a helyi fiatalok számára.

A folytatásban Dr. Hörcsik Richárd, országgyűlési képviselő, Bacsa Péter, a magyar szövetség alelnöke, Sáfián Ádám, Abaújszántó polgármestere, valamint dr. Hegedüs Csaba is szótkapott. A Tuskirály elárulta, hogy emlékszik, amikor évekkel ezelőtt elkezdték a közös munkát Abaújszántón, még a birkózás szakágaival sem voltak igazán tisztában.
 

TOVÁBBI FOTÓK AZ AVATÁSRÓL

Hírek  »



Támogatóink