Következő Esemény
Diák I. szabadfogású országos bajnokság
Soltvadkert, Kossuth Lajos utca 1-3. - 2018-04-21 10:30

Felnőtt Európa-bajnokság
Már csak 9 nap!  
  

Hat magyar szabadfogású érem Kalinyingrádból

 Fotó: Internet  Írta: Tollár Dániel  Feltöltötte: Tollár Dániel 
 2018-04-01
 nyomtatás  ajánlás
Felnőtt szabadfogású válogatottunk a május eleji oroszországi Európa-bajnokság jegyében vett részt nemzetközi edzőtáborban, majd versenyen Kalinyingrádban. A tizenegy fős magyar alakultból hatan is dobogóra állhattak, valamintketten ötödikként zártak.

Lengyelország és Litvánia között található Kalinyingrádi területnek a székhelyén, Kalinyingrádban edzőtáborozott a Gulyás István és Mihail Haracsura vezette felnőtt szabadfogású válogatott. A tartalmas, hasznos tréningeket egy ugyancsak fontos nemzetközi verseny követett, ahol az orosz és magyar birkózók mellett lengyel, fehérorosz, izraeli, román, kazah, litván és lett sportolók is rajthoz álltak.

A rangos megmérettetésen csak az olimpiai súlycsoportokban lehetett versenyezni, így több versenyzőnk nem az eredeti kategóriájában birkózott. Az érmek azonban így is szépen sorakoztak a magyar csapatban, két birkózó a döntőbe is bejutott. A 79 kilós, ám most 86 kilóban versenyző Nagy Mihály, valamint az ezúttal 97 kilóban versenyző Veréb István is ezüstérmet szerzett, míg Lukács Norbert, Gulyás Zsombor, Szurovszki Patrik és Olejnik Pavlo is dobogós lett, harmadikként zárt.

A magyar csapat eredményei:
70 kg: 3. Lukács Norbert
70 kg: 5. Asarin Roman
74 kg: 3. Gulyás Zsombor
74 kg: 5. Lukács Botond
86 kg: 2. Nagy Mihály
86 kg: 3. Szurovszki Patrik
97 kg: 2. Veréb István
97 kg: 3. Olejnik Pavlo
Kiesett: Molnár József (65 kg), Gulyás Botond (70 kg), Juhász Balázs (97 kg).

A felnőtt viadalt korábban egy U23-as verseny előzte meg, ahol Asarin Roman bronzérmet érdemelt ki teljesítményével. A magyar együttes szerdáig edzőtáborozik Oroszországban.

Hírek  »



Támogatóink