Cikk keresés:    

A vonal végén: Repka Attila olimpiai bajnok

2020. 04. 02., írta: Deák Horváth Péter, fotót készítette: dvkt.eu, cikket feltöltötte: Tollár Dániel

Most már nyugodtan fogalmazhatunk így, hiszen a vonalvégek a telefon mellett az internet kapcsolatot is jelentik. Repka Attila, Barcelona bajnoka és edző társai megpróbálják egyben és együtt tartani a diósgyőri fiatal birkózó csapatot, a legkisebbektől a juniorokig. Lecke van, a birkózók a szó szoros értelmében házi feladatokat oldanak meg – és az egész működik!

Diósgyőrben is kiadták a jelszót: hidalj otthon! Az új csarnok kiürült, a kapuk becsukódtak, a járvány mindenkit haza parancsolt. Iskolából, birkózó teremből egyaránt. A gyerekekkel foglalkozó Repka Attila első gondolatát a „szünetről” rögtön elsöpörte a második:

  • Én először azt hittem, hogy milyen jó nem csinálni semmit. Hát mit mondjak, nem jó! Az első hét még elment, de azután már minden egyre nehezebbé vált – kezdte az olimpiai és négyszeres Európa-bajnok. – A gyerekek, akikkel együtt gyakoroltunk, hozzá voltak szokva a heti öt edzéshez, nem könnyen álltak át, de nem volt mit tenni, találnunk kellett egy áthidaló megoldást.

Milyen módszert választottál, hogyan tartjátok továbbra is a kapcsolatot?

  • Van egy facebook-csoportunk, és ez a módszer nagyon hatékonynak bizonyult, ezen keresztül osztjuk meg a fontos, aktuális információkat. Bekértük mindenkinek az e-mail címét, tehát elektronikus levélben szintén megüzenjük mindenkinek, hogy mit kell gyakorolni, mit kell csinálni, tehát így is próbálunk segíteni a kollégáinkkal. Azon vagyunk, hogy tartsuk a lelket bennük is, és magunkban is. 

Hogy néz ki egy ilyen „munkalevél”?

  • Voltaképpen leírunk egy-egy heti edzésprogramot hétfőtől-péntekig (ITT MEGTEKINTHETŐ), ebben szerepel benne a gyakorlatok ismertetése, és természetesen az is, hogy például kargyakorlatokból, lábgyakorlatokból, hidalásból, és más mozzanatokból mennyit kell végezni. Mindent filmre vettünk, hogyan csinálják helyesen, aztán feltettük a youtube video megosztóra, ahol megtalálhatók a napok és mellettük a feladatok számai. Nem kell extra mozdulatokra gondolni, inkább olyanokra, amelyeket otthon is el lehet végezni, tehát az említetteken kívül például a négy ütemű fekvőtámaszok vagy éppen a hasizom-gyakorlatok változatai szerepelnek, és ezeket osztjuk el a különböző napokra. 

Diósgyőrött a hétvégén dolgozzák ki a Fradi által már alkalmazott „rulettkerék”-módszert is, amelynek lényegét a következő cikkünkben Farkas Gábor, a Ferencváros edzője ismerteti. Párosítják tehát a játékot a munkával, és így talán meg lehet törni az egyhangúságot.

  • Úgy érzem, sikerült átlendülnünk az első időszak kétségbeesésén, ami szerintem sok sportolót-edzőt elkapott, de bízunk benne, hogy jön a változás. Az egésznek van azért egy jó oldala is, ami tanulsággal szolgálhat. Arról van szó, hogy most aztán ebben a nehéz helyzetben bebizonyosodik, kiből lehet igazi bajnok, mert az, aki nem tágít és most is keményen edz, biztosan akar valamit a birkózástól, a sporttól, tehát ez a kialakult válság egyben igazi értékmérő, próbakő a gyerekek számára. 

Milyen visszajelzéseket kaptok a tanítványaitoktól?

  • Igyekeznek megcsinálni a dolgokat, fényképeket is küldenek arról, ahogyan edzenek. Abban bízom még, hogy a bezártságban a gyerekek kívánják a mozgást, szóval el is végzik a kiszabott edzésmunkát, és nem kell különösebben noszogatni őket.

A következő fejezetben a ferencvárosi módszereket osztjuk meg honlapunkon az érdeklődőkkel. Megnézzük, hogyan hidalnak ők!