Cikk keresés:    

Az U17-es korosztály Dunakeszin kezdte meg az évet

2023. 03. 19., írta: Tollár Dániel, fotót készítette: Internet, cikket feltöltötte: Tollár Dániel

Március közepéig váratott magára az év első U17-es válogatóversenye, amely rögtön kétnapos megmérettetés volt Dunakeszin. Szombaton a kötöttfogásúak, vasárnap a szabadfogásúak és női birkózók mérettették meg magukat. A hazai válogatóversenyt ukrán, lengyel, román, észt és spanyol birkózók színesítették.

A felnőtt, az U20-as és az U15-ös után az U17-es korosztály is megkezdte a 2023-as versenyszezont, méghozzá kapásból egy válogatóversennyel, amelyen számos nemzet birkózói képviseltették magukat.

Szombaton a kötöttfogású srácok próbálhatták ki magukat a hosszú téli alapozást követően a szőnyegen. A tizenegy kiosztott aranyéremből kettőt-kettőt az ESMTK, a Vasas, a BHSE és a Dorog együttese szerzett meg, míg a maradék három első helyezésen a Csepeli BC, a Diósgyőr és az FTC osztozott, ugyanakkor a csapatpontversenyt még is Ukrajna alakulata nyerte, miután hét érmet is bezsebelt.

Másnap a szabadfogásé és a női birkózásé volt a főszerep. Mindkét szakágban Lengyelország csapata diadalmaskodott, de természetesen a magyar klubcsapatok sem maradtak alul, a legtöbb súlycsoportban hazai győzelmek születtek.

Külön kiemelendő a 92 kilogrammos angyalföldi Veress Bence teljesítménye, aki szombaton kötöttfogásban, majd vasárnap szabadfogásban is megnyerte, két nap alatt összesen nyolc mérkőzésen emelhették a magasba a kezét.

A 2023. évi 1. U17-es kötöttfogású válogatóverseny győztesei:
45 kg: Krim Áron (Csepeli BC)
48 kg: Zsitovoz Petro (ESMTK-KIMBA)
51 kg: Tótok Péter (Vasas SC-KIMBA)
55 kg: Olasz Bende (ESMTK-KIMBA)
60 kg: Zóni Dániel (Dorogi AC-KIMBA)
65 kg: Józsa Attila (Budapesti Honvéd SE)
71 kg: Czuczor Dominik (Budapesti Honvéd SE)
80 kg: Szinay Szabolcs (Diósgyőri VTK)
92 kg: Veress Bence (Vasas SC)
110 kg: Szilágyi Dániel (Dorogi AC)
+ 110 kg: László Koppány Simon (FTC-KIMBA)

Kötöttfogású csapatpontverseny:
1. Ukrajna 30 ponttal
2. ESMTK 29 ponttal
3. Dorogi AC 24 ponttal

A 2023. évi 1. U17-es kötöttfogású válogatóverseny teljes eredménylistáját ITT lehet megtekinteni!


A 2023. évi 1. U17-es női válogatóverseny győztesei:
40 kg: nem volt induló
43 kg: Wlach Tifani (Esztergomi BSE)
46 kg: Németh Szonja (Pestszentimrei BSE)
49 kg: Yatskevich Anna (lengyel)
53 kg: Kósik Evelin (Diósgyőri VTK)
57 kg: Ritter Sophie (Csepel TC-KIMBA)
61 kg: Balázs Éda (Diósgyőri VTK)
65 kg: Pupp Viktória (Dunaújvárosi KSE-KIMBA)
69 kg: Kollár Alexandra (Dorogi AC-KIMBA)
73 kg: Müller Petra (Soltvadkerti TE-KIMBA)
+ 73 kg: Huszár Regina (ESMTK) (nem jelent meg az eredményhirdetésen. ezért kizárták a versenyből)

Női csapatpontverseny:
1. Lengyelország 20 ponttal
2. Csepel TC 17 ponttal (több aranyérmes)
3. Szerbia 17 ponttal

A 2023. évi 1. U17-es női válogatóverseny teljes eredménylistáját ITT lehet megtekinteni!


A 2023. évi 1. U17-es szabadfogású válogatóverseny győztesei:
45 kg: Ilnytsky Pavlo (lengyel)
48 kg: Bódi Csaba (Orosházi BE)
51 kg: Baráth Károly (Vasas SC)
55 kg: Arszunkaev Ahmad (Vasas SC)
60 kg: Oksiuk Ivan (lengyel)
65 kg: Kodakov Denis (spanyol)
71 kg: Laposa Márk (Újpesti TE-KIMBA)
80 kg: Baráth Konor (Jászberényi BC)
92 kg: Veress Bence (Vasas SC)
110 kg: Csipkés Balázs (romániai)
+ 110 kg: Madaras Krisztofer (Tatabányai SC)

Szabadfogású csapatpontverseny:
1. Lengyelország 57 ponttal
2. Vasas SC 25 ponttal
3. Románia 24 ponttal

A 2023. évi 1. U17-es szabadfogású válogatóverseny teljes eredménylistáját ITT lehet megtekinteni!

A versenyeken közreműködő bírók: Weisz György (elnök), Kismóni János (elnök), Pál Szabolcs, Kismóni Móric, Asztalos Bálint, Major Sándor, Szántóné Csánó Zsófia, Kajtán Olivér, Starosciák Tamás, Makula Tamás, Lukács Imre, Vajda Szabasztián, Rein Péter, Lakatos Tamás. Versenyiroda: Fék Szabolcs, Szabó Patrik.