Cikk keresés:    

Díj a legeredményesebb nevelőedzőknek

2022. 01. 26., írta: Krasznai Bence, fotót készítette: ST, cikket feltöltötte: Tollár Dániel

A Magyar Edzők Társasága, az Utanpotlassport.hu szerkesztősége és a Porsche Hungária létrehozta A hónap utánpótlásedzője díjat, amelyhez kapcsolódóan átadják majd Az év utánpótlásedzője elismerést is.

  • „Olyan díjat hozunk létre, amely a sportélet legkevésbé reflektorfényben lévő, ugyanakkor a legfontosabb munkát végző szakembereit, az utánpótlásban dolgozó trénereket ismeri el” – mondta Bruckner Gábor, az Utanpotlassport.hu főszerkesztője a Magyar Sport Házában tartott sajtótájékoztatón.

A rendezvényen  a magyar sport legendás alakjai is részt vettek: ott volt a négyszeres olimpiai bajnok úszó, Darnyi Tamás, az egyaránt kétszer győztes Gyulay Zsolt kajakos és Vári Attila vízilabdázó. A szintén ötkarikás első öttusázó, Fábián László, a MOB sportigazgatója elmondta, a díj révén előtérbe kerül a nevelőedzői munka, amely döntő jelentőségű a sikeres sportkarrierben. Molnár Zoltán, a Magyar Edzők Társasága elnöke kiemelte, hogy az utánpótlástrénernek nem feltétlenül korosztályos bajnokot, hanem sikeres felnőtt sportolót – és egyáltalán sikeres felnőttet – kell nevelnie, ezért a díjazásnál az eredményesség mellett az emberi tényezők is előtérbe kerülnek. Kemény Dénes a férfi vízilabda-válogatottat három olimpiai bajnoki címhez segítő korábbi szövetségi kapitány, a Magyar Edzők Társasága mesteredzői kollégiumának elnöke köszöntőjében azt hangsúlyozta, hogy a sportolói pályafutás befejezése után az edzői hivatást választók számára mindenképpen jótékony hatású, ha az utánpótlásban kezdik meg tevékenységüket. 

A díjazottakról a három alapító szervezet képviselőiből álló kuratórium dönt; a havi győztesek 200 ezer forintos pénzdíjazásban részesülnek. A kuratórium odaítéli majd Az év utánpótlásedzője díjat is, amelyet első alkalommal az idén szeptember 25-én, az Edzők Napja alkalmából tartandó rendezvényen vehet át az addigi havi győztesek valamelyike.  Az év utánpótlásedzője díj mellé nettó 1 millió forint jár majd.