Cikk keresés:    

Honosított Eb-győztes, új női szövetségi kapitány

2023. 01. 26., írta: Krasznai Bence, fotót készítette: UWW, cikket feltöltötte: Tollár Dániel

A Magyar Birkózók Szövetsége (MBSZ) kezdeményezte a nagyapja révén magyar származású, oroszként háromszoros Európa-bajnok Orsus Sztalvira honosítását. A jövőben a klasszis versenyző szintén magasan kvalifikált edzője, Makszim Molonov irányítja a női válogatottat.

Az MBSZ a nagyapja révén magyar származású, orosz színekben háromszoros Európa-bajnok Orsus Sztalvira honosításával már ott tart, hogy harmincéves sportolót benevezte a február elsején kezdődő zágrábi nemzetközi viadalra, amely a Nemzetközi Birkózószövetség (UWW) által szervezett rangsorverseny-sorozat első állomása. A Csepel TC-hez igazoló kiválóság Orsós Sztalvira néven birkózik majd, amint megérkezik a magyar útlevele. 

Nem akárki érkezett hozzánk, hiszen Orsus már utánpótláskorúként ott volt a legjobbak között, az elmúlt évtized legelején kétszer szerzett junior-világbajnoki ezüstérmet, valamint egy-egy alkalommal állt az U20-as és az U17-es Európa-bajnoki dobogó második fokán. Felnőttként aztán emelt a téten, 2018-ban és 2019-ben egyaránt Eb-győzelmet ünnepelt az 53 kilogrammosok mezőnyében. Két évvel ezelőtt már egy kategóriával feljebb, 55 kilóban versenyzett, és akkor is megnyerte a kontinensviadalt.

A 2021-es tokiói olimpiára nagy fogyást vállalt, 50 kilóban képviselte az orosz csapatot. Nem jött ki neki a lépés, az első körben óriási csatában 11–7-re kikapott a későbbi bronzérmes, nem mellesleg nyolcszoros Európa-bajnok, kétszeres vb-győztes azeri Mariya Stadniktól.

Orsus Sztalvira néhány hónapja Magyarországon él, itt is szeretne maradni. Kedves, közvetlen a sportolótársaival, segíteni próbál ott, ahol tud. Már a nyelvet is elkezdte tanulni, kifejezetten jól megy neki.

A női válogatott élén Ritter Árpád nem folytatja a munkáját, ezért Orsus Sztalvira edzője, az 52 esztendős Makszim Molonov veszi át a feladatkörét, szövetségi kapitányi tevékenységét Martin Gábor segíti edzőként. 

  • „Árpád tavaly döntött úgy, hogy nem szeretne tovább szövetségi kapitány maradni, régóta érlelődött benne a gondolat – így Bácsi Péter, az MBSZ szakmai igazgatója. – Elfogadtuk a döntését, és az MBSZ elnöksége jóváhagyta, hogy Molonov legyen az új szövetségi kapitány. nagyon hálásak vagyunk Árpád mindvégig mutatott alázatos, kemény munkájáért, és sok sikert kívánunk neki a folytatáshoz. Új szakembert kellett találnunk a válogatott élére, s Makszim személyében szerencsére olyan mesterre leltünk, aki számos alkalommal bizonyította már, hogy képes nagy sikereket elérni. Természetesen pozitívan várjuk, mire lesz képes. Bízunk benne, hogy a kapcsolatrendszere által sportolóink minél több nemzetközi edzőtáborban készülhessenek. Nagyon fiatal, ügyes, ám egyelőre rendkívül tapasztalatlan a női csapatunk, amelynek rutinra van szüksége ahhoz, hogy igazán ütőképes legyen a nemzetközi porondon. A cél, hogy Makszim Molonov által ezt könnyebben megszerezzék a lányok. Sztalvira nagy esélyes arra, hogy kvótát szerezzen a 2024-es párizsi olimpiára, ha rajta kívül még egy magyar hölgy kvalifikálna, az nem lenne rossz.”

Makszim Molonov (az alábbi képünkön jobb oldalon) 1993-ban matematika és fizika szakon szerzett diplomát a Burját Állami Egyetemen, ott, ahol a sportkaron is végzett 2013-ban. Huszonkilenc éve házas, négy gyermek édesapja. Szabadfogású versenyzőként világ- és Európa-bajnoki ötödik helyig jutott. 2007 és 2012 között ő irányította az orosz U17-es leányválogatott felkészülését, a következő két évben az orosz felnőtt női csapatnál tevékenykedett. 

Edzője volt az amerikai Helen Maroulisnak, aki a 2016-os Rio de Janeiró-i olimpia döntőjében a legendás Josida Szaorit lehetetlenítette el a negyedik ötkarikás aranyérmének megszerzésétől (Maroulis egyébként épp Magyarországon, a Kozma István Magyar Birkózó Akadémián készül a jövő héten kezdődő zágrábi versenyre). Molonov együtt dolgozott továbbá a finn Petra Ollival és az észt Epp Mäéval – előbbit a világbajnoki cím, utóbbit az Eb-aranyérem eléréséhez segítette.

Sok sikert kívánunk a munkájához!