Cikk keresés:    

Módos János 89 évesen is segíti a munkát Szigetváron

2023. 02. 02., írta: Krasznai Bence, fotót készítette: Internet, cikket feltöltötte: Tollár Dániel

A Magyar Birkózók Szövetsége (MBSZ) tavaly év végén újabb 6 legendát iktatott be a Magyar Birkózó Hírességek Csarnokába, emellett 5-5 szakembert tüntetett ki Életmű- vagy Fél évszázad-díjjal. Cikksorozatunkban az érintettekkel beszélgetünk, negyedikként a Szigetvári Birkózó SE legendás mesterével, Módos Jánossal.

Módos János válogatott birkózó volt, négyszer szerzett ezüstérmet az országos bajnokságon, ami megsüvegelendő teljesítmény azt nézve, hogy az olimpiai bajnok, háromszoros ezüstérmes Polyák Imre sikerkorszakában érte el. Szigetvár első olimpiai szereplője lehetett volna, de az 1960-as római játékokról kéztörés miatt lemaradt. Ráadásul nem is birkózás közben történt az eset, hanem dupla szaltó után rosszul ért talajt. Az unokájával, Péterrel hasonlóan kibabrált a sors, a 2008-as pekingi játékok előtt vérmérgezést kapott, és nem utazhatott el Kínába. Kötöttfogású válogatottunk jelenlegi szövetségi kapitánya négy évvel később, Londonban már ott lehetett a játékokon, amelyen bronzérem került a nyakába.

„Sosem felejtem el azt a pillanatot. A Szigetvár Városi Sportcsarnokban kétszázan gyűltek össze, és szurkoltak Petinek – emlékezett vissza Módos János. – Abban a pillanatban, amikor a magasba emelték a kezét a bronzmeccsen, elégtételt éreztem amiatt, hogy nem juthattam el a római olimpiára.”

Módos János 1964 óta szívvel-lélekkel dolgozik a szigetvári birkózásért, összesen 22 világversenyen szerzett érem és 99 országos bajnoki cím köthető az edzői érdemeihez. Fia, Módos Csaba – aki 1984 óta segíti édesapját – elmondta, nagyon várják már, hogy meglegyen az a bizonyos 100. országos bajnoki cím. 

A 89. életévéhez közelítő (augusztusban tölti be) Módos János a mai napig segíti a szakmai munkát, igaz, immár javarészt csak tanácsokkal. De az edzéseken ott van, kiváló egészségnek örvend, leszámítva a fájós térdét. A tréningeken a másik unoka, ifjabb Módos Csaba is tevékenykedik, ő az idősebbek képzéséért felel. Tehát elmondható, hogy a Módos család négy tagja dolgozik edzőként.

A Magyar Ezüst Érdemkereszttel és Mester-M díjjal kitüntetett Módos János munkásságát tavaly év végén Életmű-díjjal ismerte el a Magyar Birkózók Szövetsége.

„Igazán boldog vagyok, hogy gondoltak rám, és elismerték a munkánkat. Nagyon örülök neki” – fogalmazott a szakember.

Megtudtuk, hogy hamarosan átadják a Szigetvári BSE saját bázisát, amelyet Módos Jánosról neveznek el. Az egyesületben jelenleg mintegy 80 fiatallal foglalkoznak, Szigetváron és négy környező faluban tartanak edzéseket. A terv az, hogy a közeljövőben még több vidéki bázist hoznak létre, és a központi edzéseket a majdani Módos János Birkózócsarnokban tartják.