Cikk keresés:    

Orsós Sztálvira már 2017-ben minket képviselt volna

2023. 01. 30., írta: Krasznai Bence, fotót készítette: RT, cikket feltöltötte: Tollár Dániel

Mint megírtuk, a Magyar Birkózók Szövetsége (MBSZ) kezdeményezte a nagyapja révén magyar származású, oroszként háromszoros Európa-bajnok Orsós Sztálvira honosítását. A 29 éves sportoló részt vett a hazai válogató-időszak első, szombati megméretésén, amelyen magabiztosan diadalmaskodott az 55 kilogrammosok között. A klasszissal beszélgettünk a viadal helyszínén, a Kozma István Magyar Birkózó Akadémián (KIMBA).

Sztálvira mindenekelőtt annak a történetét mesélte el, miért döntött úgy, hogy magyar színekben szeretne tovább versenyezni: „A mai birkózásban megszokottnak nevezhető a sportolók országváltása. A családom egy része magyar, én magyarnak is érzem magam, és úgy döntöttem, hogy ide szeretnék költözni. A két világháború között, a húszas és a harmincas években sok magyar került Szibériába, a dédnagyapám is így tett, ott alapított családot. Nagyon jó kapcsolatot ápoltam a nagyapámmal, rengeteg időt töltöttem együtt vele és a nagyival. Sajnos már nem él, 2009-ben hunyt el.”

Megtudtuk, hogy nem először fogant meg benne az országváltás gondolata: „Először 2017-ben döntöttem el, hogy magyar színekben szeretnék versenyezni, de akkor sikertelen volt a kérelmem, az orosz szövetség elutasította azt. Szóval azt az olimpiai ciklust még orosz színekben kellett végigcsinálnom. Tokió után nem szerettem volna befejezni a birkózást, hiszen számos sikert szeretnék még elérni. Arra jutottam, hogy ezeket az eredményeket magamon kívül már Magyarországnak szeretném megszerezni.”

Megkérdeztük Sztálvirától, hogy a karrierje szempontjából biztosan jó döntést hozott-e a Magyarországra költözéssel, hiszen Oroszországban jóval nagyobb edzőpartnerállománnyal dolgozhat együtt.

„Valóban, ott több birkózó segítette a munkámat, de itt van velem az edzőm, Makszim Molonov is, aki nagyon régóta irányítja a felkészülésemet, pontosan tudja, mire van szükségem. Rengeteg ügyes, fiatal, tehetséges lány van Magyarországon, megítélésünk szerint remek munkát végezhetek, természetesen nemzetközi edzőtáborokkal kiegészítve. Mindenki nagyon kedves és nyitott velem, nem kérdés, nagyon boldog vagyok, hogy itt lehetek, ezt teljesen őszintén mondhatom” – válaszolta levakarhatatlanul tiszta mosollyal az arcán a sportolónő.

Magyarul is tanul, majd’ egy éve. Jól halad, kerek, értelmes mondatokat fogalmaz meg tisztán: „Elkezdtem angolul és magyarul is tanulni, hetente több alkalommal veszek nyelvleckéket. Több mondatot is tudok már magyarul, nem egyszerű nyelv, de igyekszem mihamarabb elsajátítani, hiszen immár itt élek, érteni szeretném, hogy miről beszélnek az emberek, és magamat is meg szeretném értetni.” 

A háromszoros Európa-bajnok Orsós Sztálvira elárulta, a távolabbi tervei között az szerepel, hogy Magyarországon marad, itt szeretne letelepedni, és a sportolói pályafutását követően edzői karrierbe kezdeni. Ezzel azonban egyelőre nem kíván komolyabban foglalkozni, mert megítélése szerint ha így tenne, azzal elterelné a figyelmét a jelenlegi céljairól. Lépésről lépesre halad.

„Nagyon fontos két év előtt állok, hiszen közeleg a 2024-es párizsi olimpia. Mindenekelőtt eredményesen szeretnék szerepelni szeptemberben, a belgrádi világbajnokságon, amelyen a kvótaszerzés az elsődleges cél. Jól szeretnék teljesíteni a vébét megelőző nemzetközi versenyeken, így az Európa-bajnokságon is, de a legfőbb megméretés Belgrádban lesz. Hogy mit jelent a jó szereplés? Olyan teljesítményt, amellyel elégedett lehetek, és amellyel a dobogó legfelső fokára állhatok.” 

Makszim Molonov, a női válogatott szövetségi kapitánya
„Jól ismerem a magyar birkózást, pontosan tudom, mennyire sikeres, különösen a kötöttfogás. De azt is tudom, hogy számos kiváló képességű, nagyon fiatal magyar lány küzd azért nap mint nap, hogy egyszer profi sportolóvá váljon. Szeretnék segíteni nekik abban, hogy elérjék az álmaikat. Persze, ehhez rengeteg munkára van szükség, a körülmények adottak, és ahogy látom, a motivációval sincs probléma. Alig várom a közös munkát!”