Cikk keresés:    

Három arany-, két ezüst- és négy bronzérem az U15-ös Eb-n

2022. 07. 16., írta: Tollár Dániel, fotót készítette: hhs.hr, cikket feltöltötte: Tollár Dániel

Fantasztikus éremeső a zágrábi U15-ös Európa-bajnokság női versenyében. A magyar csapat három Európa-bajnokot is ünnepelhetett a nyitónapon, valamint két ezüst- mellett négy bronzérem is született. A magyar női válogatott Ukrajna mögött a második helyen zárt a csapatpontversenyben.

Ennél tökéletesebb rajtot talán el sem tudtunk volna képzelni a serdülők kontinensbajnokságán. Leánybirkózóink igencsak kitettek magukért, összesen kilenc érmet zsebeltek be a horvátországi Európa-bajnokságon.

Külön dicséret illeti Ritter Sophiet, Balázs Édát és Pupp Viktóriát is, akik mind megállíthatatlanok voltak súlycsoportjukban, nem találtak legyőzőre, Európa-bajnoki címet nyertek.

A három aranyérmes mellett a legkisebb súlycsoportban érdekelt Szentpál Vivien körmérkőzések után érdemelte ki az ezüstérmet, míg szintén a dobogó második fokára állhatott fel a döntőben pontozásos vereséget szenvedő Kollár Alexandra is.

Négy bronzmérkőzésen is érdekelt volt a Sleisz Gabriella és Kapuvári Gábor irányított magyar küldöttség, ráadásul Macsári Krisztina, Zsitovoz Mária, Németh Szonja és Czeglédi Emese is magabiztos birkózással, fölényesen nyerte meg bronzcsatáját.

A magyar versenyzők mérkőzései:

Körmérkőzések a csoportban:

1. forduló:
36 kg: Fatma Yilmaz (török) – Macsári Krisztina 8-0
33 kg: Szentpál Vivien – Andreea Girescu (román) tus 2-0-nál

2. forduló:
36 kg: Macsári Krisztina – Hriszjana Hrisztova (bolgár) 4-0

3. forduló:
33 kg: Szentpál Vivien – Duygu Gedik (török) tus 2-0-nál
36 kg: Macsári Krisztina – Ruslana Carapetiant (moldovai) 13-6

4. forduló:
33 kg: Anna Virva (ukrán) – Szentpál Vivien 13-2

5. forduló:
33 kg: Izabela Cantaragiu (román) - Szentpál Vivien 9-4

Selejtezők:
42 kg: Németh Szonja – Melissa Doroftei (olasz) 6-0
46 kg: Valerija Lucenko (ukrán) – Köblő Anna 5-3
54 kg: Ritter Sophie – Celestina Gjuraj (albán) 10-0
58 kg: Balázs Éda – Magdalena Siedy (lengyel)
62 kg: Pupp Viktória – Lukia Karagjanni (görög) tus 8-0-nál

Nyolcaddöntők:
50 kg: Czeglédi Emese – Karolina Zien (lengyel) 10-0
54 kg: Ritter Sophie – Sihana Omar (francia) 10-0

Negyeddöntők:
39 kg: Zsitovoz Mária – Diana Voiculescu (román) 12-0
42 kg: Dajana Sztojcseva (bolgár) – Németh Szonja 10-0
50 kg: Czeglédi Emese – Ivana Gajics (szerb) 10-7
54 kg: Ritter Sophie – Rebecca Laidna (észt)
58 kg: Balázs Éda – Elena Pop (román) 12-1
62 kg: Pupp Viktória – Joanna Kszenidu (görög) tus 2-0-nál
66 kg: Kollár Alexandra – Ozlem Sariaslan (török) tus 8-3-nál

Elődöntők:
36 kg: Valerija Sztancseva (ukrán) – Macsári Krisztina tus 4-0-nál
39 kg: Kamila Kucsma (ukrán) – Zsitovoz Mária 4-1
50 kg: Csilla von Os (holland) – Czeglédi Emese 7-2
54 kg: Ritter Sophie – Eylem Engin (török) 10-0
58 kg: Balázs Éda – Yagmur Sen (török) 5-3
62 kg: Pupp Viktória – Kinga Wojnarska (lengyel) tus 4-0-nál
66 kg: Kollár Alexandra – Lise Landouzy (francia) 6-0

Vigaszági mérkőzések:
42 kg: Németh Szonja – Nina Majchrzak (lengyel) 7-2

Bronzmérkőzések:
36 kg: Macsári Krisztina – Polina Timsina (észt) 11-4
39 kg: Zsitovoz Mária – Lena Paprzycka (lengyel) 11-0
42 kg: Németh Szonja - Elsa Nikoci (koszovói) 6-0
50 kg:
Czeglédi Emese – Esra Mammadli (azeri) 10-1

Döntők:
54 kg: Ritter Sophie – Lisette Boettker (észt) 12-1
58 kg: Balázs Éda – Nikola Piechocka (lengyel) '1-1
62 kg: Pupp Viktória – Darina Zajsla (ukrán) 4-0
66 kg: Hriszcina Demcsuk (ukrán) - Kollár Alexandra 3-0