2018. december 6.
Elnökségi: Személyi cserékről is döntettek az edzői stábban
A Magyar Birkózó Szövetség (MBSZ) elnöksége csütörtöki ülésén egyéb napirendi pontok mellett meghallgatta a beszámolót a nagy sikerű októberi budapesti világbajnokság megrendezéséről, illetve a szövet...
2018. december 2.
Utánpótlásban az ESMTK, felnőtt nőiben a Vasas nyert bajnoki címet
Az idén átadott Dunaharaszti Városi Sportcsanrok adott otthont a 2018. évi utánpótlás szabadfogású és felnőtt női csapatbajnokságnak. A fiataloknál a három napon belül négy csapatbajnoki címet bezsebe...
2018. november 26.
Ezüstös visszfények 1. – Lőrincz Tamás
Szédületes ez a fiatalember. Párizs után ismét a második helyet szerezte meg a 77 kiló szuperklasszisa a budapesti világbajnokságon is, egy szűk hónappal ezelőtt. Olimpiai és kétszeres világbajnoki e...
2018. november 24.
A Budapesti Honvéd nyerte az NB I-es csapatbajnokságot
Esélyt sem adott ellenfeleinek az első osztályban a Budapesti Honvéd SE Birkózó Szakosztálya. A bő két éve megújult fővárosi klub hazai pályán biztosította be bajnoki címét az NB I-es csapatbajnokságo...
2018. november 22.
Varga János és a vb-csapat köszöntése
A magyar birkózás különleges heteit, napjait éli, hiszen a szakmailag és rendezési szempontból is remekül sikerült budapesti világbajnokság után nem sokkal újabb elismerés érte a sportágat, az olimpia...