2016. március 11.
Riga – Frankfurt – Budapest, bronzjárat Sastin Mariannával
Hazaérkezett a magyar birkózók első csoportja a felnőtt Európa-bajnokságról. A Liszt Ferenc repülőtér érkezési szintjén egy mosolygós, elégedett Sastin Marianna hozta ki a csomagjait, aztán kezében eg...
2016. március 8.
Riga 2016 - Sleisz Gabriella harmadszor is ötödik lett
Három versenyzőnk öt mérkőzést birkózott a 2016. évi felnőtt Európa-bajnokság második versenynapján Lettországban. Az öt csata közül sajnos egyet sem tudtak megnyernie a mieink, a jó sorsolásnak köszö...
2016. március 7.
Harminchat olimpiai kvótát osztottak Amerikában
Alig egy hete, hogy véget ért a Pán-amerikai bajnokság az Egyesült Államokban, már is lezajlott a kontinens olimpiai kvalifikációs versenye is, ahol súlycsoportonként két versenyző kvalifikálhatta nem...
2016. március 5.
Riga előtt 3. – Így is erős és dacos a kötöttfogású csapat…
…már mint úgy, hogy a rigai Európa-bajnokságon nem lesz ott a 2014-es kontinensviadal bajnoka, Lőrincz Tamás, továbbá hiányzik majd a világ- és Európa-bajnok Bácsi Péter, sérülés miatt itthon marad a...
2016. március 4.
Körbeverés után kilencedik lett kadet csapatunk Teheránban
A 2016. évi Jadegar Imam-kupán képviselték hazánk színeit kadet kötöttfogású válogatottjaink, akik nagyon erős mezőnyben egy vereség után három csapattalálkozót is megnyertek Teheránban, ám körbeverés...