Magyar Birkózó Szövetség - Ligeti Richárd: Terék Gerda egyre komplexebb birkózó

Ligeti Richárd: Terék Gerda egyre komplexebb birkózó

2026.03.19. írta: Krasznai Bence, fotót készítette: UWW, cikket feltöltötte: Tollár Dániel

A tizenöt fős magyar válogatott egy-egy arany- és ezüst-, két bronzérmet, valamint három ötödik helyet szerzett a Nagybecskereken rendezett U23-as Európa-bajnokságon. A szakágak vezetőedzői értékelték a történteket.

A legnagyobb sikersztori egyértelműen a lányoké, hiszen négy indulónkból három dobogóra állt, Terék Gerda (55 kg) fantasztikus Európa-bajnoki címet szerzett, Szenttamási Róza (57 kg) és Pók Karolina (68 kg) bronzéremmel zárt.

„Természetesen pozitívan látjuk a történteket, örülünk neki, ugyanakkor a helyén kell kezelni ezeket a sikereket – szögezte le Ligeti Richárd, az U23-as női válogatott vezetőedzője. – Mindenki tudja, hogy az U23-as mezőny azért még nem a felnőtt, vannak, akik már ott is remekelnek, de még nem az. A fő cél, a felnőttsikeresség érdekében fontos, hogy a lányok ezzel tisztában legyenek. Az utunkat viszont jól kirajzolja az U23-as Eb, ha valaki itt jól teljesít, és a folytatásban is megfelelően dolgozik, akkor okkal bizakodhat a későbbi eredményességben is.”

Terék Gerda 37 pontot hajtott végre a versenyen, miközben rajta mindössze egyet csináltak a riválisai: „Jól felépített történetnek néz ki az övé. Régóta küzd a magyar női birkózás azzal, hogy a serdülők, az ifik és még a juniorok között is jönnek az Eb-címek, ám mire elérünk az U23-as vagy a felnőttkorosztályig, már lefelé mutat a versenyző fejlődési íve. Gerdánál ez megfordult, U17-ben még nem nyert, a juniorok között sem az első két évében – meg kellett nyugodnia. Tavaly szoros meccsekkel eljutott az U20-as Eb-győzelemig, idén már simán nyert az U23-asok között. Egyre komplexebb birkózó, az útja és az eredményei biztatóak, de ezt még mindig a helyén kell kezelni” – fogalmazott Ligeti Richárd.

Szenttamásival és Pókkal kapcsolatban elmondta, csak apróságok hiányoztak ahhoz, hogy még fényesebben csillogjon az érmük, de alapvetően elégedett velük, megítélése szerint szépen fejlődnek.

A hét kötöttfogású sportolónkból egy, Darabos László (130 kg) állhatott dobogóra, Zsitovoz Petro (67 kg) és Szinay Szabolcs (82 kg) az ötödik helyen végzett: „Összességében jobb eredményekben bíztam, legalább még egy éremben és két pontszerző helyben. Rengeteg apró hibát követtek el a srácok, sok meccsünk ment el ezek miatt. Igaz, a tavaly elért nulla pontunkhoz képest lényegesen előreléptünk, fiatal a csapatunk, nincs utolsóéves U23-asunk, és alapvetően szépen fejlődnek a srácok. A kétes meccsek egyike sem billent felénk, de mindig azt mondom, ez a jobbik eset – ha technikai tusokkal kapunk ki, ahhoz nehezebb hozzátenni. A hibák viszont javíthatók, azért vagyunk, hogy ezeket megoldjuk. Közeledünk az élmezőnyhöz, a fiúknak kezd kialakulni a saját stílusuk, ezek mind nagyon fontos állomások” – értékelt az olimpiai és négyszeres Európa-bajnok szakági vezetőedző, Repka Attila.

A négyfős szabadfogású csapatból Angyal Krisztián (92 kg) szerepelt a legjobban, ő az ötödik helyen végzett: „Nem vagyok elégedett az eredményünkkel, hiszen nem született érmünk – kezdte Gulevszkij Konsztantyin, az U23-as szabadfogású csapat vezetőedzője. – Még úgy is jobb szereplésre számítottam, hogy a csapat fontos tagja, Arsunkaev Musza sérülése miatt nem indulhatott el. Mizsei Zoltántól dobogós helyezést reméltem, de megbetegedett az Eb előtt, két hétig alig volt terhelhető – egyébként nem csak ő, a csapat fele betegséggel küzdött a felkészülés során. Zoli vezetett négy kettőre, de az első menet után érezte, hogy elfogyott az ereje, sajnos be is tusolták. Krisztián ötödik helyének örülök, noha láttam hiányosságokat a birkózásában. Gellén Milán négy év után lépett szőnyegre ismét világversenyen, az első meccse a bolgár ellen nagyon tetszett, okosan küzdött, aztán a grúzzal szemben eltört az orra. Bízom benne, hogy apránként felépíti magát.”

U23-AS EURÓPA-BAJNOKSÁG, NAGYBECSKEREK

A magyarok eredményei

Szabadfogás:
57 kg: 8. Rácz Balázs (UTE-KIMBA)
65 kg: 13. Mizsei Zoltán (FTC-MVM-KIMBA)
92 kg: 5. Angyal Krisztián (Csepeli BC)
125 kg: 8. Gellén Milán (Veszprémi SC)

Női birkózás:
50 kg: 7. Fáth Laura (BHSE-KIMBA)
55 kg: 1. Terék Gerda (Csepel TC-KIMBA)
57 kg: 3. Szenttamási Róza (Csepel TC-KIMBA)
68 kg: 3. Pók Karolina (Vasas SC)

Kötöttfogás:
55 kg: 7. Domokos Edmond (Szigetvári BSE-KIMBA)
60 kg: 10. Fige Levente (BHSE)
67 kg: 5. Zsitovoz Petro (ESMTK-KIMBA)
77 kg: 10. Botos Dominik (DVTK-KIMBA)
82 kg: 5. Szinay Szabolcs (DVTK-KIMBA)
97 kg: 7. Vitai Vendel (Egri VSI-KIMBA)
130 kg: 2. Darabos László (BHSE)