Cikk keresés:    

Kolompár Imre ötödik az U17-es vb -n

2025. 07. 27., írta: Tollár Dániel, fotót készítette: UWW, cikket feltöltötte: Tollár Dániel

A kötöttfogású 71 kilogrammos Kolompár Imre két győztes és egy vesztes mérkőzés után a vigaszágon folytathatja az athéni U17-es világbajnokságot. A monori U17-es Eb-bronzérmes japán és horvát ellenfelét is hátrányból fordítva győzte le, a hazai közönség előtt birkózó göröggel viszont már nem bírt, pontozással kikapott, legyőzője viszont döntőbe került, így Kolompár szerdán a vigaszágon folytathatta, ahol legyőzte a fehéroroszt, a bronzéremért viszont a kazahtól kikapott, ötödik lett. Eközben Juhász Imre is megnyerte első mérkőzését a törökkel szemben, a folytatásban viszont kikapott a némettől és ezzel búcsúzott a vb-től, akárcsak az 51 kilóban Kovács Keve, akit török, illetve a 92 kilóban Kóródi Zsombor, akit grúz múlt felül.

A magyar versenyzők mérkőzései:

Selejtezők:
60 kg: Juhász Imre – Abdul Arslantas (török) 3-0
- a svájcit legyőző német jön a nyolc közé jutásért

92 kg: Mamuka Bidzinasvili (grúz) – Kóródi Zsombor tus 9-2-nél
- Kóródi kiesett, legyőzője kikapott a romántól

Tizenhat közé jutásért:
71 kg: Kolompár Imre – Szakamoto Su (japán) 8-3
- az osztrákot legyőző horvát jön a nyolcaddöntőben

Nyolcaddöntők:
51 kg: Polat Karadeniz (török) – Kovács Keve 4-1

60 kg: Mika Labes (német) – Juhász Imre 6-0
- Juhász versenye véget ért, miután a német kikapott a kirgiztől

71 kg: Kolompár Imre – Bozidar Grbinicek (horvát) 3-1
- az algériait és fehéroroszt legyőző görög lesz az ellenfél a negyeddöntőben

Negyeddöntők:
71 kg: Dimitriosz Szulisz (görög) – Kolompár Imre 9-2
- Kolompár vigaszágas lett, miután legyőzője a kirgizt is megverte az elődöntőben

Vigaszági mérkőzések:
71 kg: Kolompár Imre – Zahar Ceraskov (UWW, fehérorosz) 7-3

Bronzmérkőzések:
71 kg: Marlen Mejrbekuli (kazah) – Kolompár Imre 7-1

A keddi súlycsoportok programja:
(magyar idő szerint)

2025. július 29. (kedd)
9.30 – 13.30 | Selejtezők
16.00 – 16.45 | Elődöntők

2025. július 30. (szerda)
9.30 – 12.30 | Vigaszági mérkőzések
17.00 – 19.00 | Helyosztók és eredményhirdetések
Online stream: UWW+

A keddi kötöttfogású súlycsoportok sorsolása:

 Kötöttfogás, 45 kg
 Kötöttfogás, 51 kg
 Kötöttfogás, 60 kg
 Kötöttfogás, 71 kg
 Kötöttfogás, 92 kg